Egy új LMS bevezetése olyan feladat, amelyet nem szabad alábecsülni. Ha megtalálja azt a technológiai megoldást, amely megfelel az elvárásainak, akkor is számos olyan akadály létezik, amely lassíthatja vagy megnehezítheti a bevezetést. Ebben a cikkben megvizsgáljuk az LMS implementációk sikertelenségének néhány főbb okát, és olyan információkkal látjuk el Önt, amelyek segítségével elkerülheti, hogy ezeket a hibákat elkövesse a vállalatánál.
Stratégia hiánya
Fontos megjegyezni, hogy az e-learning platform csupán egy eszköz a vállalat belső képzéssel kapcsolatos problémáira. Ez azt jelenti, hogy csak akkor tudja kihasználni az előnyeit, ha kialakított egy megvalósítási stratégiát.
Győződjön meg róla, hogy stratégiája tartalmazza a következőket:
- A célközönség megértése – A jól működő tanulásmenedzsment rendszer bevezetéséhez meg kell értenie mind az alkalmazottai igényeit, mind a technológiai képességeiket.
- Célok és KPI-ok meghatározása – Egy projekt elindítása világos és mérhető célok nélkül elkerülhetetlenül az erőforrások pazarlásához vezet. Tehát tisztázza a céljait, határozza meg a mérőszámokat és mérje az eredményeket.
Rossz projektmenedzsment
A platform bevezetésének különböző fázisait koordináló projektmenedzser hiánya az egyik fő oka az LMS bevezetések sikertelenségének. A projektért felelős csapatban legalább a következő szereplők vegyenek részt:
- csoportvezető, aki koordinálja a folyamatot,
- projektmenedzser, aki felügyeli a célokat és a határidőket,
- kapcsolattartó személy a képzési osztályon, aki biztosítja, hogy a képzési tartalom megfeleljen a belső képzési igényeknek,
- informatikai szakember, aki felügyeli a platform konfigurációjának technikai szempontjait (ha cégünk felhő alapú szolgáltatását választja, akkor ez utóbbi nem szükséges).
A kommunikáció hiánya
Az e-learning platform bevezetésének teljes folyamata kiterjedt kommunikációt igényel a HR, az LMS szolgáltatója és a vállalat többi része között. Érdemes az alábbiakra törekedni a kommunikációban:
- világosan közölje céljait az e-learning szolgáltatójával.
- biztosítsa, hogy mindenki, aki befolyásolni fogja az LMS bevezetésének vagy használatának módját, részt vegyen a folyamat különböző fázisaiban.
- vegye figyelembe a projektben résztvevők visszajelzéseit és észrevételeit.
- hallgassa meg a csoportvezetőket a képzési igényekről és célokról.
- a platform elindítását egy belső tájékoztató kampány előzze meg, amellyel bevonja és felkelti az alkalmazottak érdeklődését.
Kompatibilitási kérdések
Az új e-learning platform bevezetésével kapcsolatos másik kritikus kérdés a vállalatnál használt egyéb rendszerekkel, például a CRM vagy HR menedzsment rendszerekkel való kompatibilitás. Ha már használ e-learning platformot és szeretné lecserélni, akkor a meglévő adatok és tartalmak migrálása nagy odafigyelést igényel. Győződjön meg arról, hogy új LMS rendszere kompatibilis a már használt eszközeivel. Mindemellett figyeljen arra, hogy a választott rendszer támogassa az Ön által preferált tartalomformátumokat. Tapasztalataink szerint a migrációt érdemes informatikai szakemberekre bízni.
Bonyolult platform kiválasztása
Az LMS célja, hogy egyszerűsítse a vállalati képzésmenedzsmentet, és lehetővé tegye a munkavállalók számára, hogy a kijelölt képzéseket könnyen és intuitív módon végezzék el.
Ha túl bonyolult az e-learning rendszer, munkatársai esetleg nem akarják majd használni a platformot. A kiválasztásnál kérjen bemutatót a platformról, hogy felmérje a felületét és a könnyű használatot.
Nem elég vonzó tanulási tartalom
Hiába választja a legjobb rendszert a piacon, nem sikerül megfelelően bevezetnie az LMS-t a képzési programba, ha a tanfolyamok minősége gyenge. A megfelelő, érdekes tananyagok elkészítésére fordítson kellő időt és figyelmet, esetleg vegyen igénybe tananyagfejlesztési szakértőt az első tananyagok kialakítása során.
Megfelelő informatikai támogatás hiánya
A bevezetés utáni szolgáltatás kritikus fontosságú az LMS projektek sikere szempontjából, különösen új bevezetés esetén. Egy LMS megvásárlásakor két felhasználói csoportot kell figyelembe venni: az egyik a munkatársak, akik a platformot a tanfolyamok elvégzésére használják, a másik pedig a tartalom és tanuló menedzsmentet végző felhasználók.
Győződjön meg arról, hogy a szállítója képes mindenki számára megfelelő informatikai támogatást nyújtani, és a platform mögött nagyobb felhasználói és szállítói közösség áll.